COMMUNITY
Ha szigorúan vesszük a dolgot, Adam Garland nem jutott messzire az otthonától. Somerset környékén nőtt fel egy aprócska tengerpart menti városban, manapság viszont Londonban él és dolgozik. A távot azonban mindössze két óra alatt meg lehet tenni vonattal. Átvitt értelemben azonban mindenképp azt kell mondanunk, hogy a session stylist messze maga mögött hagyta a szülőföldjét. Fiatalabb korában nem sokat tudott a fodrászatról, a szépségiparról vagy a divatszakmáról. Valami mégis lehetett a levegőben Weston-super-Mare környékén, ugyanis a fiatal Adam 14 évesen szerezte meg az első állását egy szalonban, a szülővárosában. 35 éves korára nemcsak hogy töretlen maradt a fodrászat iránti szenvedélye, de a testvére is fodrász lett. Adam úgy gondolja, hogy „néha túlságosan is” szereti a munkáját. A több mint 20 esztendőről, amelyet a hajak szépítésébe fektetett, lehengerlő portfóliója tudna mesélni. Cikkei többek közt az Elle, a Harper’s Bazaar, a L’Officiel és a Vogue hasábjain láttak napvilágot – hogy csak néhányat említsünk. A brit session stylist kezei közt megforduló modellek és sztárok a minden kifutóján és vörös szőnyegén végigvonultak már. Interjúnkban elmeséli, hogy miért csatlakozott az Authentic Beauty Movementhez, mi inspirálja és miért bír személyes jelentőséggel számára az Authentic Beauty Concept Memento.
Ebben az Authentic Beauty Concept podcastban megismerkedhetsz a nemzetközi kreatív nagykövetünk, Adam Garland eddig ismeretlen háttértörténetével.
COMMUNITY
Ezen az Authentic Beauty Concept podcaston keresztül bepillantást nyerhetsz a nemzetközi kreatív nagykövetünk, Adam Garland mindenre kiterjedő fodrász tapasztalataiba.
COMMUNITY
Tudj meg exkluzív történeteket és belsős titkokat a díjnyertes stylisttól és egyben nemzetközi kreatív nagykövetünktől, Adam Garland.
COMMUNITY
Authentic Beauty Concept: Mi inspirál szakmailag?
Adam Garland: Tegnap épp ebédelni mentünk, amikor megláttam az egyik üzletben egy szobrot, amelynek csodás frizurája volt. Megakadt rajta a szemem és meg kellett állnom, hogy lefényképezhessem. Szóval bárhol, bármikor rám találhat az ihlet. Csak nyitott szemmel kell járnom. Szakmailag olyan emberek inspiráltak és inspirálnak továbbra is, mint például az egyik legfőbb mentorom, Lan Grealis sminkmester. Ezek az emberek nagyon fontos szerepet játszottak abban, hogy utat mutassanak számomra és támogassanak a pályafutásom során. Látták, hogy ki is vagyok valójában, és rendkívül hiteles módon nyújtottak számomra támogatást.
Mit jelent számodra a letisztult szépség?
Lehet, hogy kicsit nyálasan hangzik, de a boldogság számomra egyenlő a szépséggel. A boldogság pedig arról szól, hogy éljük az életünket, élvezzük a mindennapokat és mindennek a pozitív oldalát látjuk. Azt hiszem, ebben a szakmában roppant fontos, hogy ne rugaszkodjunk el túlzottan a földről, odafigyeljünk a lelki épségünkre és a tudatos jelenlétre, azaz a mindfulnessre. Szeretem magam ezzel a típusú energiával és ilyen személyiségű emberekkel körülvenni.
Hogyan találod meg a letisztult szépséget a munkádban?
Számomra mindig az a legfontosabb, hogy a nők kívül-belül szépnek érezzék magukat. Szeretek a természetes adottságokra támaszkodni és nem túlbonyolítani a dolgokat. A fotózásokon ez néha annyit jelent, hogy kellő magabiztossággal kijelentjük: „Nem kell sokat változtatnunk. Ez a nő fantasztikusan néz ki. Hangsúlyozzunk ki pár dolgot, de ne semmisítsük meg azt a szépséget, amely természetesen árad belőle.”
Összeegyeztethető ez a „no filter” hozzáállással?
Kezdünk elérni a szűrőkkel kapcsolatos mánia végére. Amikor először kezdtem el használni az Instagramot, legalább 15 percet beleöltem abba, hogy kiretusáljam és szűrőkkel szépítsem meg a képeket. Elég nagy nevekkel dolgozom együtt, és nagyon odafigyelek arra, hogy hogyan reagálnak jelenleg a szakmára. Rendkívül frissítőnek találom, hogy egyre kevesebb szűrőt használnak és kevésbé megszállottjai a tökéletességnek. Mindenki igyekszik kicsit visszavenni a dologból.
Mit jelent számodra az az állítás, hogy „a szépségben nincsenek szabályok”?
Azt hiszem, ha visszatekintünk a múltba, amikor még sokkal szűkebben értelmezték a szépséget, mindannyian láthatjuk, hogy mekkora utat tettünk meg az ezzel kapcsolatos elvárások terén. A 20. század minden egyes évtizedéhez köthető egyfajta identitás, és a ’60-as évektől egészen a ’90-es évekig rengeteg referenciapontunk van, amelyre támaszkodhatunk. Manapság az összes változót használhatjuk ezek közül, de sokkal szabadabban fejezhetjük ki önmagunkat a nekünk tetsző módon. Művészként nagyon szeretek régi stílusokra támaszkodni – ezeket jó ötvözni vagy feldobni valamivel. A jövő nemzedéke számára is érdekes lehet, hogy ennyi referenciát vehetnek alapul, de mégsem kell úgy érezniük, hogy ezek gúzsba kötik őket. Amikor nincsenek szabályok, bármit bevethetünk, hogy megalkossuk a saját megjelenésünk.
Hogyan viszonyulsz az Authentic Beauty Movementhez?
A mozgalom alapötletében az a jó, hogy nem csak a termékekről szól. Ha csatlakozunk az Authentic Beauty Concepthez, azzal egyúttal egy mozgalom részévé is válunk. Ez jó lehetőséget biztosít arra, hogy érvényesüljenek azok az emberek, akik több párbeszédre vágynak a szakmán belül. Nekem személy szerint nagyon tetszik, hogy a mozgalom hangsúlyt fektet a mindfulnessre. Utóbbit én is igyekszem beépíteni a mindennapjaimba a meditáció és a pozitív gondolkodás révén. Szerintem egy olyan világban, amely túlnyomórészt a külsőségekkel van elfoglalva, nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a jó közérzetre. Többet kellene befelé figyelnünk, mint kifelé. Számomra ez a hozzáállás számít igazán hitelesnek.
Mi teszi olyan különlegessé az Authentic Beauty Concept Mementót?
A Memento – ahogyan a szalonbeli kezelést hívjuk – túlmutat a hajmosáson és a hajformázáson. A középpontban az élmény áll. A vendég kap egy szemmaszkot, és választhat a megnyugtató zene vagy a zajszűrős füldugók között. Így garantált, hogy fantasztikusan indul az élmény. És ami még ennél is jobb: ezt a mentalitást az élmény zárásakor is biztosítjuk. Az emberek ezen a ponton elkezdhetnek bevonódni az eseményekbe, és ezáltal a közösségbe is beépülhetnek. Nagyon izgalmas lesz végignézni, hogy hogyan alakulnak ezek a dolgok a következő pár évben.
Hogyan írnád le az Authentic Beauty Concept szempontjából ideális hajérzetet?
Fantasztikus volt ezekkel a termékekkel dolgozni. Lehetővé teszik az ízlésemnek megfelelő, natúr hatású eredmény elkészítését. A termékek segítségével rétegeket igyekeztem kialakítani. A haj csodás állapotban marad, de mégis kezelhető. Stylistként készen kell állnom arra, hogy gyorsan, menet közben változtassak a dolgokon, és ezek a termékek nem is reagálhatnának jobban ezekre a kihívásokra.
Miről ismerik fel az emberek a stylistként végzett munkádat?
Azok az emberek, akikkel együtt dolgozom – a mentoraim és azok a személyek, akik útbaigazítást adtak számomra a pályafutásom során – újra és újra azt mondták, hogy különleges érzékem van a dologhoz. Ez lehet, hogy annyiban merül ki, hogy belesimítok néhány babahajat az arcba, egy olyan lófarkat készítek, amely roppant dinamikus hatást kelt, vagy talán csak annyiban, hogy hogyan használom a különféle termékeket. Nagyra becsülöm és igazán értékelem, hogy az emberek észreveszik ezt. Minden vendégemet egyénileg közelítem meg. Először magánemberként teremtek velük kapcsolatot, és szeretek sok kérdést feltenni nekik. Ha valaki ellazul a közelemben, az azt jelenti, hogy annyi kreatív szabadságot és felhatalmazást kapok, amennyire épp szükségem van. Ez pedig roppant fontos.